Koktélok jég nélkül – 2

A technikai és mélymerülések világában megannyi szempontot és követelményt támasztanak a búvárok a légző gázokkal szemben. A merülés biztonsága, idő- és mélységbeli tartományok, valamint technikai eszközök függvényében más és más lehet az optimális gázkeverék összetétele. Különösen kritikus kérdés ez a mélységek ostromlásakor, ahol nagyon kevés lehetőség van a hibák merülés közbeni javítására.

Az emberekben mindig élt a vágy az ismeretlen meghódítására, a veszélyek leküzdésére, és a dicsőség elnyerésére. Egyre mélyebbre és mélyebbre szerettek volna lejutni, oda, ahol még előttük senki nem járt. Sokan keresték a saját útjukat, békéjüket vagy harcukat odalenn a mélyben. A levegővel végrehajtott merülések egyre nagyobb mélységekben történtek és egyre több tragédiát szültek. Elérkezett az ideje annak, hogy a katonai és ipari világban alkalmazott technikák betörjenek az „amatőr” búvárvilágba. A mélymerüléseknél az elsők között alkalmazták azt a semleges gázt, mely kis narkotikus hatása miatt sokkal biztonságosabbá tette a merüléseket. Ez a gáz a hélium volt, melynek felhasználásával több gázkeverék is született, attól függően, hogy milyen mélységben kívánták alkalmazni, vagy milyen anyagi háttérrel rendelkezett a búvárcsapat. A heliox tisztán hélium és oxigén keverékéből álló koktél. Mivel nem tartalmaz nitrogént, annak erős narkotikus hatása sem jelentkezik. Így ezzel a keverékkel már biztonságosan elérhetőek voltak a 70 méter alatti mélységek. Mivel ezekben a mélységekben már igen komoly merülési nyomáson dolgozik a búvár, különösen ügyelni kell az oxigén térfogatszázalékára, hiszen ennek a gáznak a megengedett résznyomása nem haladhatja meg az 1.4 ATA-t. Ennek a nyomásnak az átlépése oxigénmérgezést okoz ugyan úgy, mint bármilyen más gázkeverék esetén is. Az oxigénmérgezést itt úgy lehet elkerülni, hogy az alkalmazás mélységéhez igazítják az oxigén térfogatszázalékát. Ha alkalmazzuk Dalton törvényét könnyen kiszámítható, hogy a megengedett 1.4 ATA esetén egy 90 méteres merüléskor nem lehet több az oxigénszázalék, mint 14 %. Ez a következőképpen kaphatjuk meg: a kívánt térfogatszázalék = a megengedett oxigén parciális nyomás / a merülés abszolút nyomása. Így a képlet a következő módon alakul: FO2 = PpO2 / P. Ha ezt behelyettesítjük megkapjuk az eredményt, amely a következő: FO2 = 1.4 / 10 ATA = 0.14. Ez azt jelenti, hogy 90 méter mélyen elegendő, ha a keverékben csak 14 % oxigén van, hiszen a parciális nyomása így is bőven elegendő az életfunkciók fenntartásához. Hosszabb dekompressziós merüléseknél a CNS határ gyors elérése miatt még sok is. Ilyen esetekben sokszor az 1.2 ATA határt szokták alkalmazni, ami csupán 12 % oxigént jelentene a keverékben. A jelölésnél ugyan úgy, mint a nitrox-nál, elég az oxigénszázalékot megadnunk. A héliumnak sajnos van két hátrányos tulajdonsága. Az egyik a már említett HPNS, amely bekorlátozza mélységi alkalmazásának lehetőségeit. A másik kellemetlenség, amellyel számolnunk kell, kevésbé tudományos jellegű. Ez nem más, mint a hélium ára. Nem mondhatnánk, hogy kifizethetetlen, de jóval drágább mint a levegő, és ha meggondoljuk, hogy egy ilyen merüléshez sokkal nagyobb mennyiségű légző gázra van szükségünk mint általában, akkor jelenthet némi gondot egy hetes merülés sorozat anyagi finanszírozása. Ha ezeket a negatívumokat is csökkenteni szeretnénk, akkor egy újabb keverékre van szükségünk, és ez a trimix.

 A trimix, oxigén hélium és nitrogén keveréke, melynek jelölésekor az előző sorrendben adják meg az összetevők arányát, általában a nitrogén százalék nélkül (mivel ez magától értetődik). Például a 16/45¬-ös trimix olyan keverék, amely 16 % oxigént, 45 % héliumot és 39 % (100%-16%-45%=39%) nitrogént tartalmaz. Kedvező tulajdonságokkal rendelkezik mind a pénztárcánkat, mind a HPNS csökkentésének tekintetében. Megfigyelték, hogy a HPNS hatás csökken, ha egy kis narkotikus hatás társul mellé, így a mélység ismét növelhető a heliox-hoz képest. Ezeknek a merüléseknek a számításainál ugyan úgy ellenőriznünk kell az oxigén határokat, mint eddig tettük, de a nitrogén jelenléte miatt a narkotikus hatást is meg kell vizsgálnunk. Ebben az estben használjuk azt a viszonyszámot, amely megmutatja, annak a levegővel végrehajtott merülésnek a mélységét, amelynél ugyan akkora nitrogén narkotikus hatás ér bennünket, mint jelen esetben. Ez az arányszám az END (Equivalent Narcotic Depht) vagyis az egyenértékű narkotikus mélység. Mindenkinek tudnia kell ezen a szinten, hogy hol jelentkezik nála az a narkózis, amely befolyásolhatja döntéseit, és így balesethez vezethet. Általában ez a hatás 35-40 méter között kezdődik, és 50-60 méteren komolyan érezhető narkózist okoz. Természetesen a személyes érzékenység és a józan ész függvényében lehetnek eltérések. A trimix-es merüléseknél nagyon fontos ez a narkotikus hatás, hiszen a búvár 150-200 méteres mélységben is dolgozhat ilyenkor. Ha itt nem tudja tökéletesen ellenőrizni a merülési terv betartását, vagy nem ismeri fel elég gyorsan az esetleges problémákat, akár pár percnyi „csúszás” miatt is olyan tartományokba kerülhet, amelyek komoly veszélyt jelentenek számára. A gázfogyasztás ilyenkor a felszíni fogyasztás 15-20 szorosa, a CNS „óra” kérlelhetetlenül ketyeg és egy-két perc plusz fenékidőért akár 30-50 perccel több „deko idő” is begyűjthető. Ha ezek a problémák összeadódnak, akkor csak egy nagy rátartással rendelkező vészhelyzeti terv, vagy a segítőtársak felkészültsége és technikai tartalékai jelenthetik a kiutat. A trimix-es és kevertgázos merüléseknél is fontos momentum a keverék előállítása (amelyekre később még visszatérünk). Mind a heliox, mind a trimix előállítása sok olyan technikai követelményt támaszt, amely költségessé teszi ezeket a merüléseket. Ez a pénztárcák által szabott határ hívta életre azt a gázkeveréket, amelyet „szegény ember trimix-e” néven is emlegetnek, és ez a heliair.

 Heliair is oxigén, nitrogén és hélium keveréke, de az oxigén és nitrogén aránya ugyan az, mint a levegőben. Ez azért van így, mert a keverék előállításánál nem külön-külön adagolják a gázokat, hanem levegőt és héliumot kevernek össze. Ezzel a módszerrel nem lehet olyan ideális keverékeket előállítani, mint a trimix-nél, de jól megválasztott arányokkal a 100 méter körüli mélységek is elérhetők. Annak ellenére, hogy nem igazán ideális keverék több esetben is alkalmazzák. Manapság a leggyakoribb alkalmazás az expedíciós merülések területe. Ezeken a nehezen megközelíthető helyeken komoly gondot okoz a szállítás. Az expedíciós csoportnak rengeteg felszerelést kell magával vinnie és sok esetben a hélium transzport, kitesz egy pótkocsis teherautónyi palackot. Ha ehhez még a szállítandó oxigén mennyiségét is hozzászámoljuk, (ami majdnem ugyanennyi) akkor érthetővé válik miért célszerűbb a heliair. A másik ok, amiért a heliair-t választották a felhasználók: a gázkeverékek előállításának technológiája. A trimix előállításának valamelyik fázisában tiszta oxigénnel is dolgozni kell. Ez a munka mind az átfejtő, mind a keverő és mérőműszerekkel, valamint a palackokkal szemben is egy komoly feltételt támaszt. Ez a feltétel az „oxigéntisztaság”, amely azt jelenti, hogy ezeknek az eszközöknek tejesen zsír és olajmenteseknek kell lenniük, mivel a tiszta oxigén szénhidrogénekkel érintkezve tűz vagy robbanásveszélyes elegyet alkothat. Ezek is költségnövelő tényezők, de ha nincs rá anyagi keret, akkor az egyetlen mód a biztonságos keverék előállítására az, ha levegővel keverik a héliumot. Bármilyen ok miatt is választják a heliair-t, van néhány probléma, amellyel számolni kell. Az első az, hogy az oxigén parciális nyomás határértéke közelében a nitrogén résznyomása is nagy, ezért eléggé narkotikus lehet a keverék. A másik gond az ilyen jellegű merüléseknél az, hogy ha nem tudnak tiszta oxigénnel dolgozni, (vagy a szállítási vagy a keveréstechnikai problémák miatt) akkor megfelelő dekompressziós gázokat sem tudnak előállítani, hiszen ezek magas oxigéntartalmú keverékek. Ezek hiányában sokkal hosszabb dekompressziós időkkel (amelyek optimális esetben is órák lehetnek), valamint az ezzel járó egyéb problémákkal (hypothermia, dehidratáció, anyagcsere melléktermékek leadása) is szembe kell nézniük. Szintén nem a legideálisabbá teszi ezt a keveréket az esetleges szennyező anyagok jelenléte és belégzése nagy mélységekben. Ha nem megfelelő tisztaságú az előállított levegő, (márpedig az egyszerű kompresszorok szűrői nem mindent választanak ki tökéletesen) akkor nagy nyomáson ezeknek a szennyező anyagoknak a hatása megsokszorozódik. Az a kompresszor, amely egy 40-50 méteres levegős merüléshez megfelelő tisztaságot tud előállítani, lehet, hogy heliair-hez felhasználva egy 100 méteres merülésnél már nem megfelelő. A megnövekedett nyomásból adódóan a szennyező anyagok résznyomása is megnő, így a felfokozott hatás, mérgezést idézhet elő.

 Sok egyéb kevert gázt is használnak még a merülések alkalmával, melyeket most nem boncolgatunk tovább. Ennek oka az, hogy a civil világban nagyon ritkán vagy soha nem kerülnek alkalmazásra. Az ipari, katonai és kísérleti merülések alkalmával van csupán jelentőségük és még a legképzettebb civil technikai búvárok sem kerülnek a közelükbe életük folyamán.

 Szinte minden nagyobb mélységben végrehajtott kevertgázos merüléshez több különböző keverékre van szükség, mivel ezek a koktélok csupán egy bizonyos mélységtartományban használhatóak. Vagy a túl nagy oxigén és nitrogén parciális nyomás a gond a mélyebb szakaszokon, vagy a túl kevés az oxigénszint a sekélyebb mélységekben.

 A váltott gázos (vagy gázváltásos) merülések lényege az, hogy a merülések mélységét szakaszokra osztják és ezeken a szakaszokon különböző, a mélységhez és az ott eltöltött időkhöz ideális gázkeverékeket használnak. Az alkalmazás sorrendje alapján megkülönböztetünk utazó, fenék és deko keverékeket. Az utazó keverékekből az elérni kívánt mélység függvényében lehet több is. Ez lehet levegő, nitrox vagy trimix is, de ritkán heliox vagy heliair is alkalmazásra kerülhet. A legnagyobb mélységben használt keverék a fenék gáz. Ez leggyakrabban trimix, levegő vagy néha heliox. A dekompressziós megállók alatt szintén alkalmazhatnak több különböző keveréket is. Leggyakrabban nitrox vagy tiszta oxigén kerül alkalmazásra, de speciális esetekben a heliox is előfordulhat. A gázok és a szakaszok megtervezése során két elv alapján haladhatunk. Ideális esetben az oxigén parciális nyomások és a narkotikus hatás figyelembevételével meghatározzuk azokat a keverékeket, amelyek a legoptimálisabb verzióban tudják átfogni az adott tartományokat, és egymás után alkalmazva őket a merülés egész ideje alatt, minden mélységben biztosítják azokat a feltételeket, amelyeket velük szemben támasztunk. Ez egy eléggé hosszadalmas, részletes és nagy figyelmet igénylő tevékenység, hiszen ezen múlik a biztonságunk. A végeredményként kapott keverékek tökéletes előállítása esetén megkezdhető a merülés. A valóság ennél azért kissé komplikáltabb. A kész keverékeket mindig analizálni kell, mivel szinte mindig előfordulnak pontatlanságok, és nem azt kapjuk, amit rendeltünk. Az is lehetséges, hogy előre elkészített keverékeket tárolnak a töltőhelyen, és a kedvünkért nem készítenek speciálisan a mi terveinkhez legjobban illő koktélt. Ezekben az esetekben egy fordított tervezést kell alkalmaznunk. Azt kell vizsgálnunk, hogy az adott keverék milyen maximális és minimális mélységben használható, valamint azt is, hogy ott mennyi ideig maradhatunk. Egy keverék akkor jó, ha az alkalmazás kezdő mélységén nem hipoxiás (elegendő oxigén tartalommal rendelkezik) és a szakasz legnagyobb mélységében sem a narkotikus. Fontos még az is, hogy az oxigénterhelési határokat ne érjük el. A dekompressziós megállóknál alkalmazott gázoknál az a cél, hogy a lehető legkevesebb semleges gázt és a legtöbb oxigént tartalmazzák amellett, hogy az oxigénterhelési határokat itt sem léphetjük át. Ezáltal érhető el az, hogy a legrövidebb idő alatt kiürüljenek szervezetünkből az oldott semleges gázok. Ezek a számítások ma már igazán jól csak merüléstervező software-ekkel oldhatók meg, amelyek leellenőrzik választott gázkeverékeink hatásait, és ehhez igazítva adják meg, a pontos merülési és dekompressziós terveket. A gázváltásos merülések legnagyobb veszélye mégsem a tervezés útvesztőiben rejlik. A legkritikusabb pont a merülés alatti gázváltás pillanata. Ez csak a terv szerinti pontos mélységben és időben történhet, valamint a váltáskor csak a soron következő gázt lehet használni. Ez látszólag nem egy komoly feladat, de ha elképzeljük, hogy a búváron van például: kilenc palack, amely kétfajta utazó, egy fenék és két deko gázt tartalmaz, valamint ezekhez tartozóan legalább kilenc (biztonság függvényében néha még több) reduktor, akkor láthatjuk, hogy ez egy kicsit komplikált lehet. Abban az esetben, ha nem megfelelő gázkeverékre vált a búvár biztos, hogy komoly problémákkal szembesül, hiszen a nem megfelelő keverékben az oxigén parciális nyomása vagy nagyon nagy, vagy nagyon kicsi lesz és ezen esetek egyike sem a hosszú búvárpályafutás záloga.

 Kissé elkalandoztunk a mélymerülés technikáinak világába (amely egy későbbi cikk anyaga lenne), de a gázkeverékek és a mélymerülés igencsak összefüggő területek. Most inkább foglalkozzunk egy kicsit azzal, hogyan is mixelik ezeket a koktélokat!

 A töltési folyamatok sokrétűek lehetnek az alkalmazott és igényelt gázok, valamint a rendelkezésre álló technikai eszközök függvényében, ezért csak a lényegesebb eljárásokat vesszük sorra.

 A nitrox töltési folyamatok lényege az, hogy egy olyan nitrogén és oxigén keveréket állítsunk elő, amelyben az oxigén térfogatszázaléka több mint 21%. Ezt a keveréket alapvetően négy módon lehet előállítani. Az első a „súly alapján történő keverés”, melyet szinte kizárólag ipari mennyiség előállításakor alkalmaznak. A technológia lényege az, hogy a gázok ismert tömege alapján ki lehet számítani, hogy az igényelt keverék százalékos aránya alapján, melyikből mekkora tömeget kell átfejteni a keverőtartályba. Az átfejtés folyamán folyamatosan mérik a tartály súlynövekedését, így a megfelelő mennyiségek elérésekor megkaptuk a kívánt keveréket. A technológia eléggé pontos, mivel az átfejtéseknél jelentkező hőmérsékletváltozásokból adódó nyomásváltozás, nem befolyásolja a mérést, így a keverék pontosságát sem. Hátránya (az ipari jelleget leszámítva) a nagyfokú oxigéntisztasági igény.

 Hasonló a „parciális nyomások elvén történő keverés”, ahol a palackba fejtenek át oxigént, és erre töltenek rá levegőt. Itt a töltőmester a Dalton törvényt alkalmazva kiszámítja azt, hogy mekkora nyomást kell átfejtenie ahhoz, hogy a levegő rátöltése után, megkapja a kívánt keveréket. Ennek a módszernek az az előnye, hogy bármilyen százalékú keverék előállítható. Hátránya viszont a pontatlanság, mivel a keverék előállításakor a nyomásokat mérik. Az átfejtésekkor és a töltéskor jelentkező hőmérsékletváltozás befolyásolja a mért nyomásokat, így nem a kívánt mennyiségeknél fejeződik be a töltés. Ez a probléma kiküszöbölhető azzal, ha a palackokat vizes tartályba helyezve töltik, és hagynak az átfejtés és a rátöltés után is a keveréknek megfelelő időt a hő kiegyenlítésre. Sajnos ez jelentősen növeli a keverés idejét, így sok esetben nincs idő az alkalmazására. Szintén hátrány a nagyfokú oxigéntisztasági igény és a lassú keveredés. A töltés végén általában, még nem eléggé homogén a keverék, ezért vagy „érni” kell hagyni a palackokat, vagy mechanikus úton (rázás, forgatás, görgetés) kell a tökéletes elegyítést létrehozni, amely 6-8 palack esetében jelentősen csökkenti a „diving is fan” jelmondat hitelességét. Ennél kényelmesebb technológia a „folyamatos keverés”, melynél a kompresszor szívócsövébe bekötött oxigéncső egy palackból biztosítja a folyamatos oxigénadagolást, így a kompresszor már a kész nitrox keveréket szívja be és sűríti a palackba. A töltőmester ilyenkor az oxigén becsatlakozás után elhelyezett keverőegység kiáramlási pontja és a kompresszor között, vagy a kompresszor után, egy oxigénszondával folyamatosan méri a keverék oxigéntartalmát. A megfelelő százalék beállítása az oxigén mennyiség átfolyásának szabályzásával valósítható meg. Ha a szonda a kívánt értéket mutatja, megkezdődhet a töltés. Így könnyen és gyorsan lehet aránylag pontos keverékeket előállítani. Sajnos speciális, úgynevezett csökkentett vagy olajmentes kompresszor szükséges a robbanásveszély elkerülésének érdekében és még így sem lehetséges a nagy oxigéntartalmú keverékek előállítása. Egy másik hasonlóan kényelmes módszer a „denitrogenizáló szűrővel történő töltés”, ahol egy speciális molekuláris szűrőegységen vezetik át a levegőt, amely lehetővé teszi a nitrogén egy részének eltávozását. Ezt a keveréket DNAx-ként (De-Nitrogenated Air) is szokták jelölni, jelezvén a gyártási eljárás típusát. Ezzel a módszerrel sem lehet magas oxigén koncentrációt elérni a keverékben, valamint eléggé költséges a berendezés beszerzése.

 A heliox keverékek előállítása sem egyszerű. A gond az, hogy itt mindenképpen tiszta oxigén és hélium az alapanyag. Mivel a tiszta oxigén sűrítéséhez szükséges kompresszor nagyon speciális, ezért a civil gyakorlatban nem is lehet vele találkozni. Nem marad más lehetőség itt sem csak az átfejtés, amelynek már ismerjük az árnyoldalait. Hélium kompresszort sem találni minden bokorban, így ha csak az átfejtésre hagyatkozunk nagyon kis palacknyomások érhetők el. A megfelelő palacknyomás eléréséhez legtöbbször komprimálnunk kell a héliumot valamilyen módon. Erre leggyakrabban egy kézi erővel, ritkábban pneumatikus rásegítéssel (pl.: sűrített levegős búvár palackból hajtott speciális pumpával) hajtott átfejtő szivattyút szoktak használni. A keverék „érésére” (mint minden átfejtéses technológiánál) itt is kell hagyni némi időt vagy, gyorsítani kell azt. A töltés elve azonos a parciális nyomásokon alapuló technológiával, csupán a kivitelezés más. Mivel ez a módszer „kissé” idő és felszerelés igényes nem szívesen alkalmazzák ezt a gázkeveréket.

 A trimix keverékek előállítása egyszerűbb, mivel itt a nitrogén is jelen van a keverékben és így a töltés folyamán használhatóak a kompresszorok. A keverésnél általában a héliumot fejtik át a palackba, majd megfelelő nitrox keveréket töltenek rá. Alkalmazzák azt a módszert is, ahol tiszta oxigén és hélium kerül átfejtésre, majd levegő rátöltés következik. Az ilyen esetekben fontos az, hogy a kompresszor „oxigéntiszta” (vagyis olajmentes) levegőt, valamint minimális egyéb szennyezőanyag kibocsátást tudjon produkálni, az előzőekben ismertetett, robbanásveszély és mélységgel növekvő, mérgező károsanyag-hatás miatt. A kívánt értékek beállításánál itt is a parciális nyomások elvét követik, bár a számítások kissé bonyolultabbak a több komponens valamint az előre kevert nitrox százalékok miatt. A heliair előállítása talán a legegyszerűbb. A hélium átfejtése után levegő rátöltés következik, lehetőleg egy nitrox töltésre alkalmas kompresszorral. Nincs tiszta oxigén a folyamatban, így annak veszélyeivel sem kell számolni, bár a kompresszor minősége adott esetben itt sem lényegtelen. A számítások egyszerűek és a parciális nyomások elvét követik. Ellenőrzési technikák is szükségesek a biztonságos merüléshez és annak pontos tervezéséhez. Mivel előállított keverékekről van szó, minden esetben meg kell bizonyosodnunk a koktélok tényleges összetételéről. Fontos szabály, hogy ezt mindig a felhasználónak kell megtennie, mivel ő fogja elszenvedni minden következményét egy esetleges hibának. Szinte kizárólag csak az oxigén százalék megállapítását szokták elvégezni, mivel itt igen kis eltérés is komoly oxigénmérgezést okozhat. Ez a folyamat egyébként egy nagyon egyszerű és biztonságos eljárás, amelynek szakszerű elvégzése esetén nyugodtan merülhetünk az adott keverékkel. Nincs másra szükség csupán egy oxigén analizátorra, amely lehetőleg tized pontossággal mutatja a koncentrációt. A számításoknál 1% pontosságon belül maradva, mind a computer-ek, mind a merüléstervező software-k biztonságos adatokat adnak számunkra. A hélium és nitrogén analizálását nem alkalmazzák a gyakorlatban, (bár létezik hélium analizátor, csupán az ára igen borsos) mivel az ezekben jelentkező eltérés (pontos technológiát feltételezve) kismértékben módosítja a dekompressziós értékeket. A pontatlanságokból adódó problémák kiküszöbölését inkább a merüléstervező software-k „biztonsági rátartására” bízzák. Lehetséges, hogy azt hittük: ez a sok technika, eljárás és bűvös kifejezés misztikussá és megközelíthetetlenné teszi ezeket a területeket, de ez nem igaz. Ez nem misztikum és nem elérhetetlen – ez a technikai merülések világa! Senki nem állítja, hogy négy merülés után ezzel kellene folytatni a pályafutását bárkinek, hiszen bizonyos területekhez nagy gyakorlat szükséges (pl.: mélymerülés), de az is igaz, hogy vannak olyan részei, amelyek hobbi szinten is könnyen és praktikusan alkalmazhatóak (pl.: nitrox-os merülések). Reméljük, mindenkinek világosabb lett a kép, mit is jelentenek a kevert gázos merülések, és már nem tartja olyan hatalmas „sámánoknak” azokat, akik ismernek az előzőekben felsorolt kifejezésekből néhányat. Kívánjuk mindenkinek, hogy búvárpályafutása alatt minél több ismeretet sajátítson el, és ezáltal megtapasztalhassa azt a szabadságot, amely (szerintünk) csak a víz alatt adatik meg lelkünknek!

 Külön felhívjuk a Tisztelt Olvasó figyelmét arra, hogy szakszerű képzés nélkül, bármilyen oxigénnel történő keverési folyamat házilagos alkalmazása, „maradandó változásokat” hozhat létre mind az „életminőségében”, mind a lakóhelyében és annak tágabb környezetében, valamint a házilagos héliumkeverékek alkalmazása esetén, a merülés „nagyon hosszúra nyúlhat”, és „mélyre sikerülhet”! A mostani cikkünkben csupán utalások és a lényeges momentumok megértéséhez szükséges információk szerepelnek, melyek semmiképpen nem alkalmasak arra, hogy gyakorlati útmutatóként használja őket bárki. Semmilyen cikk, szakirodalom nem helyettesítheti a szakképzett oktatókat és a gyakorlati képzést!

 Ajánlott szakirodalom: An Introduction toTechnical Diving, Rob Palmer; NSS Cave Diving Manual, Cave Diving Group; US Navy Diver’s Manual II.; NOAA Diving Manual; Oxigen and the Diver, Kenneth Donald; Nitrox Manual, Dick Rutkowski; The Application of Enriched Air Mixtures, Edward A. Betts; Mix Gas Diving, Tom Mount and Bret Gilliam; Blending of Partial Pressure Methods of Mixing Nitrox, Dick Rutkowski; Deep Diving, Bret Gilliam and Robert Von Maier; Technical EANx, Tom Mount; Advanced Nitrox Diving, Lee H. Sommers Ph.D.; Trimix, Tom Mount

Kategória: Cikkek